Keresés
Kapcsolat, regisztráció

Henri J. M. Nouwen: Szeretett vagy

- részletek a könyvből

 

Saját magunk elutasításának csapdája

Az évek során rá kellett ébrednem, hogy életünk legnagyobb kelepcéje nem a siker, a népszerűség vagy a hatalom, ha nem önmagunk visszautasítása. A siker, a népszerűség és a hatalom valóban nagy kísértést jelenthetnek, csáberejük azonban sokszor az önelutasításra irányuló még nagyobb kísértésből ered. Ha már elhittük a hangoknak, hogy értéktelenek és szeretetre méltatlanok vagyunk, akkor a siker, a népszerűség és a hatalom vonzó megoldásnak tűnhet. Az igazi csapda azonban saját magunk visszautasítása. […] Amint valaki vádol vagy bírál, amint visszautasítanak, magamra hagynak vagy cserbenhagynak, rögtön azt gondolom: „Ez tehát megint azt bizonyítja, hogy egy senki vagyok.” […] Sötét felem azt mondja: „Nem érek semmit. Megérdemlem, hogy félretaszítsanak, megfeledkezzenek rólam, eldobjanak és elhagyjanak.”
Önmagunk visszautasítása a spirituális élet legnagyobb ellensége, mivel ellentmond a szent hangnak, amely a Szeretettnek nevez minket. Létezésünk alapigazsága, hogy Szeretettek vagyunk.

 

Anélkül légy a világban, hogy a világhoz tartoznál!

„Úgy lenni a világban, hogy nem vagyunk a világból valók.” E szavak jól összefoglalják, hogyan beszél Jézus a spirituális életről. Olyan élet ez, amelyben a Szeretet Lelke teljesen átalakít minket. Mégis olyan élet, amelyben látszólag minden ugyanúgy marad. A spirituális élet nem azt jelenti, hogy el kell hagynunk a családunkat, fel kell adnunk az állásunkat, vagy meg kell változtatnunk a munkamódszerünket; nem azt jelenti, hogy tartózkodnunk kell a társadalmi vagy politikai tevékenységektől, vagy el kell veszítenünk érdeklődésünket az irodalom és a művészet iránt; nem követel kemény aszkézist vagy imában töltött hosszú órákat. A spirituális élet valóban elvezethet ilyen változásokhoz, és bizonyos emberek esetében szükség lehet radikális döntésekre, ám a spirituális élet annyiféleképpen élhető meg, ahányan vagyunk. Abban új, hogy a sokféle dologtól Isten országa felé mozdultunk. Abban új, hogy megszabadulunk világunk kényszereitől, és szívünket az egyetlen szükségesre irányítjuk. Abban új, hogy többé nem úgy tapasztaljuk meg a dolgokat, az embereket és az eseményeket, mint véget nem érő okokat az aggódásra, hanem mint sokféle formát, amelyben Isten tudatja velünk jelenlétét.

 

Otthon vagy?

A nyugtalankodás ma azt jelenti, hogy sok minden lefoglal és foglalkoztat minket, miközben unatkozunk, neheztelünk, depressziósak és nagyon magányosak vagyunk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy valamennyien folyamatosan ennyire szélsőségesen nyugtalanok vagyunk. Mindazonáltal kevés kételyem van afelől, hogy legtöbbünket bizonyos mértékig olykor megérint az a tapasztalat, hogy bár mindenfélével teli vagyunk, beteljesületlenek maradunk. Túlgépesített és versengő világunkban nehéz teljesen kikerülni azokat az erőket, amelyek kitöltik belső és külső tereinket, elszakítva bennünket legbelső valónktól, embertársainktól és Istenünktől.
A nyugtalankodás egyik legfigyelemreméltóbb jellemzője, hogy feldarabolja életünket. A számos tenni-, gondolkodni- és terveznivaló, a sok ember, akit nem szabad elfelejtenünk meglátogatni, vagy akivel beszélnünk kell, a rengeteg ügy, amelyhez ragaszkodnunk kell, vagy amelyet fontos megvédenünk – mindez szétszaggat minket, és elveszítjük középpontunkat. A nyugtalankodás oda vezet, hogy „mindenhol vagyunk”, de ritkán otthon. Korunk spirituális válságát úgy is le lehet írni, hogy többségünknek van ugyan lakcímünk, de sosem vagyunk otthon.

 

Istenhez tartozunk

Az a kérdés merül most fel: „Kihez tartozom? Istenhez vagy a világhoz?” Napi gondjaim nagy része azt sugallja, hogy inkább a világhoz tartozom, mint Istenhez. Egy kis kritika már feldühít, ha visszautasítanak, lehangolódom. Némi dicsérettől jobb kedvre derülök, a siker pedig izgalommal tölt el. Nagyon kevés kell hozzá, hogy a magasba repüljek vagy a mélybe zuhanjak. Gyakran olyan vagyok, mint egy kis csónak az óceánon, teljesen kitéve a hullámok kényének-kedvének. A sok idő és energia, amit valamiféle egyensúly fenntartására fordítok, arra, nehogy felboruljak és megfulladjak, azt mutatja, hogy életem nagyrészt a túlélésért való küzdelemből áll: nem szent küzdelem ez, hanem kétségbeesett harc, mely abból a téves feltételezésből ered, hogy a világ határoz meg engem.
Amíg ehhez a világhoz tartozunk, mindig is ki leszünk téve a versengésnek, és jutalmat fogunk várni minden jóért, amit teszünk. Ám ha Istenhez tartozunk, aki feltétel nélkül szeret minket, akkor úgy élhetünk, mint ő. A nagy megtérés, melyre Jézus biztat, az, hogy a világhoz való tartozástól az Istenhez való tartozás felé haladjunk.

 

Ízleld a pillanatot a maga teljességében!

Figyelj oda arra, hogy a maga teljességében ízleld a pillanatot! Az Úr mindig ott mutatja meg magát neked, ahol a legteljesebben jelen vagy. Imádban add elő neki szorongásaidat, küzdelmeidet és félelmeidet, s engedd, hogy megmutassa, hogyan kövesd! Mindennél fontosabb az Urat követni. A többi másodlagos. Ha őt követed, teheted ezt papként, világi szolgálattevőként, egyedülállóként vagy házasként; igazán az számít, hogy ő a középpont.

vissza az elejére

×

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

×