Keresés
Kapcsolat, regisztráció

Nagy Keleti Nap

- részletek a könyvből

 

Csögyam Trungpa előadást tart

 

Egy pont a tiszta égbolton

 

A szerkesztő előszava

Ez a kötet a Sambhala. A harcos szent ösvénye című könyv folytatása és kiegészítése. Az első könyv olyan volt, mint a Sambhalába vezető útikönyv vagy a harcos ösvényének térképe. A Nagy Keleti Nap az átadásról, a megvalósításról és a kinyilvánításról szól. Ebben az értelemben témája nem az akkor, hanem a most. Bizonyos módon közvetlenül próbálja meg átadni vagy közvetíteni a bölcsességet. Bár ez meglehetősen nehéz, mégis egyszerűen így tesz.
A Nagy Keleti Nap egy bevezetőből és öt részből áll: „Mélységes”, „Ragyogó”, „Igazságos”, „Hatalmas” és „Győzedelmes”. Az öt rész az úgynevezett tökéletes Áse öt tulajdonságának felel meg. Az Áse szó nem kerül említésre a kéziratban, viszont a szerzőnek a könyv alapjául szolgáló előadásainak a jegyzeteiben megtalálható. (Lásd a szerző jegyzeteit: 297–300. oldal.) A Sambhala-tanításokban az Áse-alapelv az életerőt vagy alapvető energiát jelképezi, mely minden emberi élet és tevékenység alapja, és mindezeket áthatja. Az olvasók további tanulmányokat folytathatnak az Áse-alapelvről a Sambhala-képzés keretében.
Bár a könyvnek megvan az átgondolt szerkezete, nem feltétlenül kell az elejétől a végéig haladva olvasni. A nyitó fejezetek anyaga sokkal inkább megköveteli a logikus gondolkodást, a második fele pedig inkább költői, és helyenként sokkal játékosabb. Bizonyos értelemben a könyv szerkezete a nyíló virág szirmaihoz hasonlítható. Ha az ember az elejétől a végéig végigolvassa, a külső szirmoknál kezdi, és spirálisan haladva egy üres középpontba jut el. De kezdheti a könyv közepén vagy bárhol máshol is.
A könyv utolsó két részének – a „Hatalmasnak” és a „Győzedelmesnek” – az anyaga olyan előadássorozatként olvasható, amelyeken maga az olvasó is részt vehet. Ezeket a fejezeteket meditációnak is tekinthetjük. Érdemes ily módon olvasnunk őket, és megnéznünk, vajon működik-e ez a megközelítés számunkra.
A Sambhala-tanításoknak a nyugati világba való bevezetésével Csögyam Trungpa nemcsak egy új területet térképezett fel, hanem új nevet is felvett: Dordzse Dradül Mukpó. A Sambhala. A harcos szent ösvénye című művének előszavát így írta alá. A Mukpó a családneve, a Dordzse Dradül jelentése pedig „Gyémántkeménységű vagy Elpusztíthatatlan Harcos”. Ebben a könyvben gyakran a Dordzse Dradülként utalunk rá.
Úgy vélem, azok is könnyen érthetőnek fogják találni a könyvet, akik nemrég kezdtek meditálni, vagy még soha nem gyakorolták a meditációt. De remélem, a tapasztaltabb gyakorlóknak sem lesz érdektelen. Az olvasók közül sokan megelégszenek majd pusztán azzal, amit a könyv elolvasásából merítenek, mások viszont folytatásra érdemes gyakorlásnak fogják tartani az ülő meditációt. Számos képzett oktatót és megbízható szervezetet találunk, akik, illetve amelyek bevezetést kínálnak a buddhista meditációba és az éber figyelem gyakorlatába. Az első könyvben, a Sambhalában részletes útmutatást találunk a meditációról „Az alapvető jóság felfedezése” című fejezetben. Jelen kötetben az ülő meditáció gyakorlásának számos részletével fogunk foglalkozni. A gyakorlás több fejezetben is áthatja a szöveget, viszont a gyakorlásra vonatkozó külön instrukciókat nem találunk bennük.
Ahelyett, hogy egy adott szót vagy kifejezést kimerítően meghatároztam volna a könyvben való első megjelenésekor, úgy döntöttem, hagyom, hogy a kifejezések és fogalmak jelentése és megértése a könyv olvasása során alakuljon ki az olvasóban. A szerkesztői utószóban megtalálható a könyvben használt források listája és annak leírása, hogy az anyagot miképpen szerkesztettük könyvvé. Ezzel is igyekeztünk elősegíteni annak megértését, milyen összefüggések között jelentek meg ezek a tanítások. Bizonyos kifejezések újra meg újra bemutatásra kerülnek. Úgy éreztem, ezzel a megközelítéssel vagyok leginkább hű ahhoz, ahogy a szerző eredetileg előadta tanítását. Amiképpen a misztikus első pont újra meg újra felbukkan a könyvben, úgy a bölcsesség is mindig új – soha nem terjengős.
Remélem, az olvasók ennek megfelelően élvezni és érteni fogják a könyvben szereplő fogalmak és meghatározások ismétlődését, és egyre mélyebbre hatolnak a megértésükben. Kérem, gondoljanak úgy erre, mintha az ősz folyamán egy tucat különböző almafajtát végigkóstolnának. Amikor csak beleharapnak egy almába, ugyanúgy megtapasztalják a gyümölcs azonosságát vagy alma voltát, mint a különböző fajták – a starking, a golden, a jonatán – sajátos ízét. De akár úgy is felfoghatják ezt a könyvet, mintha tiszta whiskey-t vagy kitűnő zöld teát kortyolgatnának, vagy egy ízletes curryt falatoznának. Minden egyes korty vagy falat ugyanaz, de mégis más. Az ízek egyre erősödnek, és egyre jobban egymásba olvadnak.
A zenében is megfigyelhetjük ezt. Az ismétlések, a kü-lönböző témára írt változatok számos zenei formában nyilvánvalóak, kezdve az olyan tradicionális zenétől, mint az indonéz gamelán, a japán gagaku vagy a skót és bretagne-i hegedűmuzsika, egészen a modern jazz összetettségéig. Egy Bach-fúga vagy egy Beethoven-szimfónia szintén számtalanszor ismétel meg egy adott motívumot, és a daloknak is van refrénjük, melyeket újra meg újra elénekelünk.
Valóban segítséget jelenthet, ha a könyv fejezeteire úgy tekintünk, mint szerelmes dalok egymásutánjára. Egy szerelmes dalban ritkán találunk új információt. Mi teszi mégis érdekessé? Az, hogy hogyan fejezi ki ezt a legalapvetőbb emberi érzelmet. Csögyam Trungpa Rinpocse élete egyetlen hosszú szerelmes dal volt, melyet az érző lényeknek szentelt. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy könyv formájába rendezhettem néhány strófáját.
Remélem, önök is kedvüket lelik majd az alapvető jóság dalaiban!

Dordzse Jutri, Carolyn Rose Gimian
1998. június 27.
Halifax, Új-Skócia

vissza az elejére

1. fejezet: Egy pont a tiszta égbolton

Érdemesek vagyunk arra, hogy a világon éljünk. A sambhalai út annak a tanulásnak a folyamata, hogy ezt az érdemességet méltányoljuk és megértsük. A képzés alapjául önmagunk felemelésének és kiművelésének gyakorlata szolgál, mely részben a buddhadharmán, a Buddha tanításain való elmélkedés. A buddhizmus irányelveket ad nekünk arra nézve, hogyan dolgozzunk önmagunkkal: a testünkkel, a tudatunkkal, a beszédünkkel és az életmódunkkal egyszerre. A Sambhala-képzés szintén választ ad arra a szenvedésre és fájdalomra, boldogtalanságra, rettegésre és rémületre, melyek az úgynevezett lemenő nap világában jelennek meg. Ennek a világnak az alapja a halálfélelem, az önmagunktól való félelem és a másoktól való félelem – olyan világ ez, mely számos figyelmeztető jellel közeleg.
Fogalmunk sincs, hogyan is éljük az életünket napjaink társadalmában. Hogyan lehetünk jóravaló, méltóságteljes, felébredt emberi lények? Hogyan viselkedhetünk helyesen ebben a társadalomban úgy, hogy ne akadályozzuk mások vagy önmagunk fejlődését? Hogyan bánhatnánk jobban a gyermekeinkkel, a feleségünkkel, a férjünkkel? Hogyan lehetne jobb kapcsolatunk az üzlettársainkkal, a főnökeinkkel, a beosztottainkkal? Sambhalának a harcosságról alkotott fogalma igen gyakorlatias válasz ezekre a kérdésekre. Azt kell elsajátítanunk, hogyan éljük az életünket a Nagy Keleti Nap látásmódjaként ismert világkép szerint. A Nagy Keleti Nap látásmódja örökösen előre néz, örömmel tekint a jövő elé. Alapjában véve lehetetlenség nem előrefelé haladni. Minden nappal egyre idősebbek vagyunk – vagy egyre fiatalabbak. Nem kerülhetjük el a halálunkat. Emellett mindennap tanulunk valami újat. Ez tagadhatatlan. Nem feltétlenül van mindennap részünk kivételes látomásokban. Lehet, hogy nem keresünk naponta egymilliárd dollárt – bár néha még az is megtörténik! Valamiféle előrehaladás azonban mindig tapasztalható. Semmi gond nincs az előrehaladással, de nagy különbség van az előrehaladás és a meggondolatlan rohanás között. Az előrehaladás lépésről lépésre történik. A meggondolatlanság azt jelenti, hogy többre kényszerítjük magunkat, mint amire képesek vagyunk. De a türelmetlenségünk vagy a félelmünk is lehet az oka. Nem szakítunk időt egy finom ebéd elkészítésére, hanem inkább rossz minőségű gyorsételeket eszünk, és megbetegszünk tőlük. Csak így tovább! Lázadj valami ellen! De ebben nincs méltóság.
A méltóság azt jelenti, hogy odafigyelsz másokra, és szelíden bánsz önmagaddal és másokkal. Szelídséggel, megfontoltan haladsz előre, és ennek eredményeként elkerülöd a baleseteket. Párhuzamot vonhatunk e között és a lovaglás között. Ha jól ülöd meg a lovat, ha megfelelő a testtartásod, és helyesen fogod a gyeplőt, akkor a ló haladásakor te és a ló összhangban vagytok, így a ló soha nem torpan meg és nem dob le. A testtartásod egyszerűen fantasztikus. Te irányítod a lovat, és ura vagy a helyzetnek. Úgy ülsz a nyeregben, mint egy trónuson. Jó kapcsolatod van a lóval, kitűnően lovagolsz. Sambhala világában, amikor a test és a tudat összehangolódik, soha nem zavarod meg mások viszonyait. A meggondolatlansággal mások tudatállapotát éppúgy megzavarod, mint a sajátodat. A Nagy Keleti Nap látásmódjával ez szóba sem jöhet. A Sambhala-képzés tehát annak elsajátításáról szól, hogyan viszonyuljunk szelíden önmagunkhoz és másokhoz, és megtudjuk, miért működik ez jobban. Ez a különleges képzési folyamat ránevel bennünket arra, hogy jóravaló emberekké váljunk, és megfelelően tudjuk kezelni a családi helyzeteket és az érzelmi életünket. Hogy össze tudjuk hangolni a tudatunkat és a testünket, s neheztelés és erőszakosság nélkül, hatalmas szelídséggel, megfelelően bánjunk önmagunkkal. Ily módon tisztességgel megünnepeljük az életet.
Sambhala ösvényének az egyéni képzés is része. Mondhatjátok, hogy semmi új nem hangzik el itt, mindezt hallottátok már, ami talán igaz is. Nincs különösebben új üzenet, új tanítás vagy új fortély. A lényeg itt a megvalósítás. Ez maga az új üzenet – ami egyben új fortély is lehet. Számos tanácsot kaphattok azoktól az emberektől, akik segíteni próbálnak abban, hogy jók legyetek. Folyamatosan azt hajtogatják: „Hogy vagy? Csak nyugalom! Ne aggódj! Minden rendben lesz.” De senki sem tudja, hogyan. Tényleg nyugodt tudsz maradni? Tényleg minden rendben lesz? Ez a képzés azt mutatja meg, hogyan. A dolgok mélyére hatol. Ha az alapvetően buddhista irányultságú ülő meditációt egyesítjük életünk méltánylásával, akkor egyáltalán nem lesz ellentét aközött, ahogy önmagunkkal és másokkal bánunk.
Mai témánk a bizalom. Először is, a bizalom fogalma azt jelenti: nincs bennünk gyanakvás. Ezt jelenti a bizalom a szótár szerint. Amikor megbízol valakiben, egyáltalán nem gyanakszol rá. Különös módon a gyanakvás nélküli bizalom a semmiből ered, azonban itt nem egy misztikus élményről beszélünk. Amikor gyanakvás nélkül megbízol valakiben, mi marad akkor? Amikor nincs benned gyanakvás, akkor miben bízol? Akkor maga vagy a bizalom. Bízz gyanakvás nélkül!
Amikor az ember gyanakszik valakire vagy valamire, akkor megvizsgálja az adott személyt vagy helyzetet, és azt mondja magában: „Tegyük fel, hogy ez történik. Akkor viszont az is megtörténhet. Ha az megtörténik, amaz is megtörténhet.” Elképzeled a lehetséges forgatókönyveket, felépíted a logikus következtetéseidet, és eltervezed, hogyan menekülj meg a lehetséges veszély elől. Ez viszont gátat vet bármiféle bizalomnak. A mi esetünkben a gyanakvás nélküli bizalom eszméjének része az, hogy mindenféle veszélyre figyelmeztető rendszer lehetőségét feladjuk. Sambhalai összefüggésben feltétel nélküli bizalomról beszélünk. A feltétel nélküli bizalom először is azt jelenti, hogy a saját helyzetünk megbízható. Azok vagyunk, akik. Kovács Kati kiváló Kovács Kati. Szabó József kiváló Szabó József, megbízható Szabó József. Bízol a létezésedben és a képzésedben. Megbízható vagy, így képes vagy másokkal is dolgozni. Egyáltalán nem kell beszennyezned a világot vagy engedned valamilyen élvezetnek.
A feltétel nélküli bizalom azt jelenti, képesek vagyunk jók, barátságosak, szelídek és kedvesek lenni akár önmagunkhoz, akár másokhoz. Miért van ez így? Mert van egy rés valahol a tudatállapotunkban. Lehet, hogy a világ legkegyetlenebb és legaljasabb embere vagy, borzalmas ember, mégis képes vagy beleszeretni valakibe. Fennáll ennek a lehetősége – ami nem pusztán lehetőség, hiszen ez a helyzet. Barátságosak, kedvesek és szelídek lehetünk. A nyugati nyelvekben ezek a szavak: barátságos, kedves, szelíd, pusztán az erkölcsre vagy a tetteinkre utalnak. Itt viszont alapvető tudatállapotunkra vonatkoznak. A kedvesség és szelídség tudatállapotával képesek vagyunk beleszeretni egy másik emberbe; képesek vagyunk a szelídségre; képesek vagyunk arra, hogy miközben kezet rázunk valakivel, azt mondjuk: „Jó napot! Hogy van ma?” Ez egy képesség – bármilyen csekély is! Mégis van valamink. Nem vagyunk a velejéig romlott szörnyetegek. Egyszer-egyszer elmosolyodunk. Ránézünk valakire, és jó érzés tölt el bennünket. Lehet, hogy csak rövid ideig, de van bennünk valami, és ha tápláljuk ezt az élményt, a jóság e pontját, azt a helyet, akkor ráébredünk, hogy van egy pontunk a tiszta égbolton.
Azt a pontot nem valaki alkotta. Nem volt a neveltetésünk, az oktatásunk vagy a családtagjainkhoz és a szerelmeinkhez fűződő kapcsolataink része. Nem része a finom ételek és szép ruhák iránti szeretetünknek sem. Hanem ez a nagyon lágy hely, ez a leheletnyi valami: egy pont a tiszta égbolton. A pont mindig ott van; ősi, első pont. Még csak nem is örökül kapjuk. Az örökül kapott azt jelenti, hogy valami nemzedékről nemzedékre száll tovább. De ebben az esetben egyszerűen csak a miénk. Ezért ősi, első, abszolút pontnak nevezzük. Ez a pont a nagy égbolton található. Gyakran azt gondoljuk, hogy az ég kicsi, a pont pedig mintegy véletlenül van rajta. Véletlennek hisszük ennek a lágy helynek a létezését. Az nem is szándékosan van ott. Egyszerűen elfedjük, és teljesen elfelejtkezünk róla. De ott ez a pont az égbolton, ez a jó, ősi, elsődleges, feltétel nélküli és alapvető jóság.
A pont az alapvető jóság forrása is egyben, a gyújtópontja, a kiindulópontja. Az ősi tapasztalásból kiindulva kezdjük el felismerni az alapvető jóságot. Először is, ahol pont van, az feltételek nélküli. Nem tudjuk megmondani, jó-e, vagy rossz, egyszerűen olyan, amilyen. Majd a feltételek nélküli jóság pontjából megjelenik az alapvető jóság második szintje: az a tudatállapot, melyben mindig hajlandóak vagyunk megtenni dolgokat. Először is hajlandóak vagyunk elismerni az alapvető jóságot. A hajlandóság akadályai a lustaság és az önzőség, ez a szövedék, amely átmenetileg eltakarja a pontot. De alapjában véve mindig ott rejlik alatta a hajlandóság. Hajlandóak vagyunk feláldozni magunkat valakiért. Egy nap rettentően feszültnek érezhetjük magunkat. Majd megérezzük a pontunkat, s végül azt mondjuk valakinek: „Jó napot! Hogy érzi magát?”
A hajlandóság szinte automatikus bennünk, nem olyasvalami, amit be kell indítanunk. Alapvető emberi ösztön, mely állandóan jelen van. A neurózis szokásszerű mintái – mint az érzések magunkba fojtása, a feszültség és „dologiságunk” fenntartása – nem jelentenek igazi akadályt számára. Az ilyenfajta neurózis egyáltalán nem hatol a lényegünkig, mivel a hajlandóság természetes reflexünk. A barátoddal autózol az éjszaka közepén, kinézel az ablakon, és látsz egy hulló csillagot. Úgy véled, a barátod nem látta, így gondolkodás, habozás nélkül mondod: „Láttad ezt?” A hajlandóság és a pont gyakorlatilag egybeesnek. A pont az ösztönzés. Gondoskodik a kapcsolatról, az ösztönzésről, hogy alapvetően jó legyél. Hurrá! Érzed, hogy te te vagy. Ezért úgy bánhatsz másokkal, ahogy önmagaddal. A pont az első gondolat. Mindig ott van a nulla. Az a pont. Máskülönben a többi szám sem létezhetne. Az a kezdet kezdete.
Amikor gyermekeid vannak, méltányolnod kell önmagad anyaként vagy apaként, és azonosulnod kell a szülőséggel. Te önmagad vagy, és igazi, jó szülő vagy. Ekkor megfelelő kapcsolatot tudsz ápolni a gyermekeiddel. Teljesen szervesen. A növények, a fák, a zöldségek is így viszonyulnak hozzánk. Először megnőnek, majd odaadják önmagukat nekünk, vagy gyümölcsöt teremnek, hogy megehessük. Elkészítjük és jóízűen elfogyasztjuk őket. De az emberek általában zavarosabbak: nem vagyunk képesek a legteljesebb mértékben odaadni magunkat. Pedig sokkal hasonlóbbá válhatnánk a növényekhez. Először csak legyél – legyél ember –, majd legyél ember mások számára! Ily módon mások szolgálatára lehetünk, és segíthetünk mások gondjain. Az osztozás, a másokkal való közös munka igénye mindig jelen van bennünk.
Amikor hajlandóak vagyunk kapcsolatba lépni egy helyzettel, számos alkalom adódik arra, hogy mélyen és egészen kifejezzük önmagunkat. Amikor felismerjük, hogy egyáltalán nem vagyunk fagyosak és kőkemények, az lágyabbá, sebezhetőbbé és szelídebbé tesz bennünket. Tehát amikor megtapasztaltuk a pontot és a hajlandóságot, akkor megjelenik a szelídség. A szelídség ellentéte a kétség és a humorérzék hiánya. A kételkedésnek számos formája van. Az egyik az attól való félelem, hogy megsebezzük magunkat, ha túlságosan előrehaladunk. Ez a Nagy Keleti Nap alapelvében való kételkedés, az a gondolat, hogy az előrelépéssel megsebezhetjük magunkat. A kétség másik formája az az érzés, hogy alapvetően félreismertük az életünket. Úgy érezzük, állandóan elkövetünk valamilyen általános hibát. Zavarodottnak és elátkozottnak érezzük magunkat. Ha álmatlanságban szenvedünk, azon tűnődünk az éjszaka közepén, mikor fog már kisütni a nap. Az óránk mintha gumiból lenne: az idő egyre hosszabbra nyúlik, és a nap soha nem süt ki. A kétségnek számos szintje lehet, de mindegyik kiül a csalódott ember savanyú ábrázatára.
A kétségtől való megszabadulás humorral, örömmel és ünnepléssel jár együtt. Bízunk az adott helyzetben, ezért megengedhetjük magunknak, hogy mosolyogjunk. Nem kell magunkba fojtanunk az érzéseinket, nem kell feszültnek lennünk. Ily módon a bizalom szelídséget, kétségektől való szabadságot és nyugodtságot hoz magával. Megtapasztaljuk a tiszta égboltot.
Mindezt a bizalom alapvető és tágasabb látásmódjához sorolhatjuk. Itt nem a hébe-hóba tapasztalt kis bizalomról beszélünk, hanem a nagy bizalomról. Ezzel összefüggésben szeretnék szót ejteni arról is, amikor a meditáció gyakorlása során önmagunkba vetjük a bizalmunkat. A meditációt arra találták ki, hogy mindenki jó emberré válhasson, mindenki királyhoz méltó életet élhessen. Amikor a meditációs párnádon ülsz, ne tétovázz: próbálj meg királyi lenni! Hangold össze a tudatod és a tested, és igyekezz megfelelő testtartást felvenni. A meditációban mindent nagyon egyszerűen kellene tenned. Mindennel dolgozz egyszerűen és közvetlenül: a testedet tartsd egyenesen, kövesd a légzésedet, majd vetítsd ki a tudatodat. Dolgozz a légzéseddel. Kövesd a légzésed, amely egyszerű és átlagos. Majd tedd gyakorlásod részévé a következtetéseken alapuló gondolkodást, és szüntelenül térj vissza a légzésedhez. Ugyanakkor próbáld arra ösztökélni magad, hogy légy jelen, amennyire csak tudsz. Az ülő gyakorlás nem olyan fáradságos. Csak próbálj kapcsolatba kerülni földi voltával és hétköznapiságával!
Nem pusztán a megvilágosodás eléréséről beszélünk, hanem arról, hogy jó emberekké és hű állampolgárokká váljunk. A jóság a tudatunkból ered. A tudat kapcsolatban áll a testünkkel, a testünk pedig a vérkeringésünkkel, a légzésünkkel, a tartásunkkal és a testhőmérsékletünkkel. Próbáld mindezt összekapcsolni. Próbálj jó és komoly ülő gyakorlást folytatni. Légy jelen, amennyire tőled telik. A lélegzet kilép a testből és szétoszlik. Újabb lélegzet követi. Megfelelő fej- és válltartással, nyitott mellkassal úgy ülj ott, mint egy harcos. Rá fogsz érezni egyéni méltóságodra.
Ha kétség támad benned afelől, vajon jól vagy rosszul gyakorolsz-e, az egyáltalán nem olyan fontos. A lényeg az, hogy légy őszinte önmagaddal. Egyszerűen tedd azt, amit a legjobbnak gondolsz. Ezt nevezik a saját igazságunknak. Ha az ember megérti az igazságot, akkor egyáltalán nem lehet háborgatni – sem karmikusan, sem máshogyan. Minden tőled telhetőt megteszel. Akkor milyen gondod adódhatna? Fel a fejjel, és érezd jól magad! Megvan már a pontod, akár akarod, akár nem, úgyhogy mindenképpen jót kell tenned. Ilyen az oltalmazó kegyelem.

PEARL STREET 1111.
Nem megszokott

A tiszta légkörben
Megjelent egy pont.
A szenvedély cinóbervörösre színezte,
Majd a lehangoltság rózsaszínjének árnyalatát öltötte.
Milyen gyönyörű is a nemlétezés birodalmában időzni:
Amikor feloldódsz, a pont feloldódik,
Amikor kinyílsz, megnyílik a tiszta tér.
Oldódjunk fel a szenvedély világában,
Melytől félnek a teológusok és a törvényhozók!
Szakítsd, szakítsd, szakítsd, szakítsd le a vadvirágot!
Nem is annyira orgazmusszerű,
Mint inkább egyszerű gesztus
Ráébredni a friss hegyi levegőre,
Melyben benne rejlik a vadvirág ártatlansága.
Gyere, gyere, kedves, csatlakozhatsz hozzánk!
A frissesség nem jelent fenyegetést, és nem teher.
Az egyik leggyengédebb gesztus:
A város feloldódhat a mezei virágok vadságának szeretetében.
Nincs kötelesség, nincs lemondás, nincs csapda;
A világot átjárja a bizalomra méltó nyitottság.
Ünnepeljünk a frissítő örömben,
A türkizkékben,
A hajnali harmatban,
A napos nevetésben,
A párás otthonban:
A szeretet képei olyan jók és tündöklők!

vissza az elejére

 

×

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

×