Keresés
Kapcsolat, regisztráció


Ken Wilber: A Működő Szellem rövid története


Az olvasóhoz

 

Előszó

Hat évvel ezelőtt 1989-ben elindultam, hogy bejárjam egész Amerikát a bölcsesség nyomában. Utazásaim során több mint kétszáz pszichológussal, filozófussal, gyógyítóval, természettudóssal és misztikussal beszélgettem és dolgoztam együtt, akik mind azt állították, hogy náluk található a válasz a kérdéseimre. Amikor What Really Matters: Searching for Wisdom in America (Ami igazán számít. A bölcsesség nyomában Amerikában) című könyvemet írtam, már világos volt számomra, hogy Ken Wilber egymaga egy külön kategória. Véleményem szerint övé a legellenállhatatlanabb és legtisztábban csengő hang korunk jellegzetesen amerikai bölcseié közül.
Már csaknem húsz év eltelt Ken Wilber The Spectrum of Consciousness (A tudat spektruma) című könyvének megjelenése óta. Huszonhárom éves korában írott műve szinte egy szempillantás alatt megalapozta szerzője hírnevét, akit onnantól fogva korunk talán legátfogóbb filozófiai gondolkodójának tekinthetünk. A tudat spektrumában, amelyet három hónap leforgása alatt írt meg azt követően, hogy félbehagyta posztgraduális biokémiai doktori iskolai tanulmányait, Wilber kifejti, hogy az emberi fejlődés konkrét szakaszokra bontható, amelyek a nyugati pszichológia által rendszerint elismert fejlődési szakaszokon jócskán túlmennek. Csak ha sikeresen túljutunk minden egyes fejlődési szakaszon, állítja Wilber, akkor válik lehetségessé, hogy először egészséges individualitást alakítsunk ki, majd végül egy tágabb identitást is megtapasztaljunk, amely meghaladja − és megőrzi − a személyes ént is. Wilber tulajdonképpen Freudot és Buddhát ötvözi egységbe, akiket mind ez ideig látszólag összeegyeztethetetlen különbségek választottak el egymástól. S ez csupán egy Wilber számtalan érdeme közül.
E könyv címe megtévesztően jópofa. Ám A Működő Szellem rövid története pontosan azt kínálja, amit ígér. Elképzelhetetlenül nagy időbeli léptékkel dolgozik, az ősrobbanásnál kezdi, és a sivár posztmodern jelenig meg sem áll. Útközben pedig igyekszik megérteni, hogy az emberek miért és hogyan fejlődnek − fizikailag, érzelmileg, értelmileg, erkölcsileg és szellemileg. És ahhoz képest, hogy milyen tág teret ölel fel, a könyv figyelemre méltóan rövid és tömör.
A Működő Szellem rövid történetét az különbözteti meg A tudat spektrumától és Wilber többi tizenegy művétől, hogy nemcsak továbbfejleszti a korábbi művekben kifejtett gondolatokat, hanem egyszerű, közérthető, köznyelvi stílusban mutatja be azokat. Wilber legtöbb könyvénél a megértés előfeltétele, hogy az olvasó legalább valamelyes ismeretekkel rendelkezzék a nagyobb keleti kontemplatív hagyományokról és a nyugati fejlődéspszichológiáról. A Működő Szellem rövid története viszont jóval szélesebb olvasóközönséghez szól − azokhoz, akik mindennapi életükben a bölcsességet keresik, ám elriasztja őket az igazsághoz vezető különféle utak bősége, amelyek ráadásul gyakran egymásnak ellentmondani látszanak, és sok alapvető hiányosságot lehet felróni nekik. Azoknak az olvasóknak, akik a könyv elolvasása után még többre vágynak, ajánlom Wilber Sex, Ecology, Spirituality (Szex, ökológia, szellemiség) című művét, amelyben az itt található gondolatok nagy részét bővebben és precízebben fejti ki.
Senkivel sem találkoztam, aki az emberi fejlődés útját − a tudat evolúcióját − Wilbernél szisztematikusabban vagy átfogóbban írta volna le. Utazásaim során nem egy emberrel találkoztam, akinek grandiózus elképzelései voltak az igazságnak azzal a változatával kapcsolatban, amelyet ő képviselt. Ám szinte mindig az derült ki róluk, hogy egy bizonyos oldal túlhangsúlyozásával jutottak az eredményeikre, vagyis egy bizonyos típusú képességeket és értékeket helyeztek előtérbe, a többi fontosságát pedig tagadták.
Wilber megközelítése ennél jóval átfogóbb, ahogy hamarosan látni fogják. A következő lapokon egy olyan koherens szemlélet tükröződik, amely a megismerés igen eltérő formáit egyaránt becsben tartja és magában foglalja − a fizikát és a biológiát; a szociológiát és a rendszertudományokat; a művészetet és az esztétikát; a fejlődéspszichológiát és az elmélkedő miszticizmust, valamint az egymással gyakran ellentétben álló filozófiai irányzatokat, az újplatonizmustól a modernizmusig, az idealizmustól a posztmodernizmusig.
Wilber arra a felismerésre jutott, hogy egy igazságra vonatkozó állítás akkor is helytálló lehet, ha nem a teljes igazságot fejezi ki, vagyis csupán a saját hatáskörén belül igaz, más, egyaránt fontos igazságok részeként. A Működő Szellem rövid történetében található új vizsgálódási eszközök közül a legremekebb talán az az elképzelés, mely szerint a fejlődés négy „negyedben” megy végbe. Wilber több száz, különféle korokban élt gondolkodó által létrehozott fejlődési „térkép” − biológiai, kognitív és szellemi fejlődéstérkép, hogy csak néhány típust említsünk − vizsgálata nyomán jutott lassanként arra a felismerésre, hogy ezek a térképek az igazságnak teljesen eltérő típusait ábrázolják. A fejlődés külsőleges formái például objektívan és empirikusan mérhetők. Ám Wilber hangsúlyozza, hogy az igazság e típusának a hatásköre itt véget is ér. Az átfogó fejlődés szerinte a belső dimenzióban is végbemegy, amely pedig szubjektív és értelmező jellegű, s a tudatállapot és az introspekció függvénye. Ezenkívül, vette észre Wilber, a belső és a külső fejlődés nemcsak egyéni, hanem társadalmi vagy kulturális téren is végbemegy. Ez tehát a négy negyed.
Az igazság e négy formája közül, s ezt Wilber szemléletes példák sorával ábrázolja, egyik sem redukálható a többire. A behaviorista, hogy csak egy példát említsünk, nem értheti meg egy ember belső tapasztalatait, ha csupán a külsőleges viselkedését tanulmányozza, vagy annak fiziológiai megfelelőit. Az igazság tényleg szabaddá tesz, de csak akkor, ha felismerjük, hogy nem csak egyféle igazság van.
A Működő Szellem rövid története több szinten is működik. Nem találkoztam gazdagabb térképpel világunkról s a férfiak és nők helyéről ebben a világban. A haladás dialektikája szerint, mondja Wilber, az evolúció minden újabb fejlődési szakasza meghaladja a megelőző korlátait, ám ezzel egy időben új korlátokat hoz létre. Ez a szemlélet méltósággal ruház fel és dicsőít minden olyan hiteles kísérletet, amelynek célja a tudatosabb és teljesebb élet megteremtése. „Egyik korszak sem kiváltságos − írja Wilber. − Mindannyiunkat bekebelez a holnap. A folyam hömpölyög tovább. S a Szellem magában a folyamatban van jelen, nem egy bizonyos kitüntetett helyen vagy időben.”
Egy másik szinten azonban Wilber A Működő Szellem rövid történetében bálványrombolóként, leleplezőként lép fel − olyan tanítók, módszerek, eszmék és rendszerek értő kritikusaként, amelyek a mindent magában foglaló igazsághoz vezető utat kínálják, de gyakran inkább hézagosak, félrevezetők, tévesek vagy torzak. S ebben gyakran mi magunk is bűnrészesek vagyunk. Félünk a változástól, és korlátlan képességünk van az önámításra, ezért hajlamosak vagyunk arra, hogy egyszerű válaszokat, gyors megoldásokat válaszszunk, amelyek végül is inkább szűkítik a látásmódunkat, és megakasztják további fejlődésünket.
Az olyan hang, mint Wilberé, manapság igen ritka. Feladatának ugyanis őszinte szívvel és az igazság iránti elkötelezettséggel veselkedik neki. Addig tágítja a látószöget, amíg a lehető legnagyobb képet be nem fogja, ám nem hajlandó a látvány minden elemét egyenlőnek tekinteni. A mélységet értékeli. Nem tart attól, hogy ellenségeket szerez magának, de sok hangot nagyon is tiszteletben tart. S az eredmény az, hogy A Működő Szellem rövid története nemcsak életünk kozmikus léptékű kérdéseire vet új fényt, hanem korunk számtalan zavart keltő, nyugtalanító kérdésére is − a férfiak és nők változó szerepkörére; a folyamatos környezetpusztításra; a sokféleség és multikulturalizmus kérdéskörére; az elfojtott emlékek és gyermekkori megerőszakolás problémájára, valamint az internet szerepére korunk információs társadalmában − hogy csak néhányat említsünk.
Ken Wilber gondolataiba jobb bevezetőt el sem tudnék képzelni, mint ez a könyv, amely az evolúcióról, a tudatról és az átalakulásunk képességéről folytatott vitákat egészen új megvilágításba helyezi. Ami pedig a gyakorlati hasznát illeti: jó néhány botlástól és rossz döntéstől óvhat meg mindenkit, aki a bölcsesség általa választott útján halad.

Tony Schwartz

 

vissza az elejére

Az olvasóhoz

Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvében egy hatalmas szuperszámítógépet kifejezetten abból a célból terveznek, hogy megadja a végső választ, az abszolút választ, amely végre tökéletesen megmagyarázza „Istent, az életet, a világmindenséget meg mindent”. Csakhogy a számítógépnek hét és fél millió évébe telik, mire megadja a választ, s a kérdést akkorra már mindenki elfelejti. Az eredeti kérdésre tehát senki sem emlékszik, de a számítógép által megadott végső válasz végre megvan: 42.
Fantasztikus! Végre megvan a válasz! S ez a válasz olyan rejtélyes, hogy pályázatot kell kiírni a kérdés megtalálására. Számtalan mélyenszántó kérdés érkezik be, de a győztes végül is az lesz, aki szerint az eredeti kérdés, amelyre a végső válasz „42”, a következő: Hány utat kell az embernek bejárnia?
„Isten, az élet, a világmindenség meg minden” − nagyjából erről szól ez a könyv is, bár az általa kínált válasz sajnos nem olyan frappáns, mint az, hogy „42”. Az anyaggal, az élettel, az elmével és a szellemmel foglalkozik, valamint azokkal az evolúciós áramlatokkal, amelyek mindezeket egyesítik, méghozzá közös minták segítségével.
Ezt a könyvet párbeszédes formában − kérdések és válaszok formájában − írtam. E párbeszédek egy része valóban elhangzott, de a legtöbbet kifejezetten ehhez a könyvhöz írtam. A kérdések nagyon is valóságosak − ezek azok a kérdések, amelyeket a leggyakrabban tesznek fel nekem a könyveimmel kapcsolatban általában, és különösen a legutóbbi könyvem (Szex, ökológia, szellemiség) kapcsán. Ám egyáltalán nem szükséges, hogy ezt vagy a többi könyvemet ismerjék: a következő témák véleményem szerint önmagukban is érdekesek, és a párbeszédek megértéséhez egyetlen tudományág előzetes, szakirányú ismeretére sincs szükség. (Az utalások, bibliográfia, jegyzetek és részletes kifejtések iránt érdeklődő tudósoknak Szex, ökológia, szellemiség című könyvemet ajánlom.)
Az első fejezetek az anyagi világmindenséggel és az élet keletkezésével foglalkoznak. Hogyan lett a káoszból rend? Hogyan keletkezett az élet az anyagból? Miféle áramlatok tartják mozgásban az evolúció fantasztikus játékát? Van-e helye az ökológiában a „szellemiségnek”? És ha van, kell-e, hogy legyen?
A könyv második része az elme vagy tudat keletkezését vizsgálja, és végigköveti a tudat evolúcióját az emberi fejlődés öt vagy hat nagyobb szakaszán, a gyűjtögetéstől az ásóbotos, majd az ekés földművelésen át az ipari és végül az információs társadalmakig. Milyen volt a férfiak és a nők helyzete ezekben a fejlődési szakaszokban? Miért van az, hogy egyes szakaszok a férfiak, mások a nők társadalmi szerepét hangsúlyozták? A történelmi áttekintés megvilágítja-e korunk nemek közötti háborúságait? Az emberi evolúciót ugyanazok az áramlatok mozgatják-e, mint a világmindenséget? Hogyan függ össze az emberiség múltbeli fejlődése az emberek mostani problémáival? Ha már nem is emlékszünk a múltra, arra ítéltettünk-e, hogy megismételjük?
Ezután az isteni szférára vetjük tekintetünket, és azt vizsgáljuk, hogy e szféra hogyan kapcsolódik be az anyag, az élet és az elme teremtő áramlataiba. Miért és hogyan történt, hogy a vallás a történelem során átadta helyét a pszichológiának? Egykoron azok, akik belső zavarokkal és nyugtalansággal küszködtek, akik válaszra szomjaztak, a paphoz fordultak. Ma viszont a pszichológushoz − aki az előbbivel a legritkább esetben ért egyet. Miért? Mi történt? Nem lehetséges-e, hogy mindkettejüknek fontos mondanivalója van számunkra? A torzsalkodások helyett nem kellene-e inkább kart karba öltve haladniuk?
S ami a saját életünket illeti, kihez fordulunk válaszért? Talán mi is Adams szuperszámítógépétől várjuk a végső választ? Vagy a vallástól?, a politikától?, a tudománytól?, a pszichológusoktól?, egy gurutól?, egy barátunktól, aki médium? Kibe helyezzük bizalmunkat a legfontosabb kérdéseket illetően? És nincs-e lehetőség arra, hogy valami módon egybefolyassuk ezeket a különféle forrásokat, engedve, hogy mind elmondja a maga igazságát, és harmonikusan illeszkedjék a többihez? Lehetséges-e ez még egyáltalán szilánkokra hasadt világunkban?
Az utolsó fejezetek a síkvilágról szólnak, vagyis arról, hogyan roskadt össze a Kozmosz pazar építménye lapos, fakó, egydimenziós világgá, a modernitás és a posztmodernitás sivár, színtelen világává. Mindezt azonban nem pusztán a modern világ elítélésének szándékával tesszük, hanem inkább megkíséreljük tetten érni a kiáradó Szellemet, amely még látszólag Istentől elhagyatott korunkban is működik. Hol lakik az Isten, hol lakik az Istennő ebben a posványos vízben?
Hány utat kell bejárnia az embernek? Lehet, hogy mégiscsak van válasz, hiszen a csoda újból és újból felbukkan, az öröm a felszínre tör, s a feleszmélés megszabadulással jár. Csodálkozni valamennyien tudunk, és a csodálkozás a bennünk élő Isten nyelvén beszél, s ha megfoghatatlan módon is, de megmutatja, merre van az igazi otthonunk.

K. W.
Boulder, Colorado
1995 tavaszán

 

vissza az elejére

×

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

×