Keresés
Kapcsolat, regisztráció

Isabelle Filliozat: Mit kezdjünk egy kamasszal?

– részlet a könyvből

 

Isabelle Filliozat

 

Bevezetés

Tizenegy éves korban már látszanak az előjelei, és tizenhárom éves korban már semmi kétségünk nincs: gyermekünk igazi kamasz lett. Felkészültünk rá, hogy csapkodni fogja az ajtót, hogy majd bömbölteti a kedvenc zenéjét, vagy hogy az éjszaka közepén kell majd hazahoznunk valamilyen buliból vagy koncertről… De a valóság néha minden képzeletünket felülmúlja… Tulajdonképpen sose számítunk arra, ami majd valójában történik. Igazából a kamaszoknak az a dolguk, hogy sokkolják a szüleiket. Igen, rohamosan nőnek, és végérvényesen kicsúsznak a kezünk közül. „Rá sem ismerek.” „Hova tűnt az én aranyos kiscicám?” A kamaszkor átmeneti időszak mind a gyermek, mind a szülők számára. Korábban a gyermekünk gyerek volt – a kamaszkor után pedig fiatal felnőtt válik belőle. És közben? Hát, ez bonyolult!
Látni fogjuk, hogy a kamaszkor a fantasztikus fejlődés, a nagylelkűség és a lelkesedés, a társadalmi felelősségvállalás, a nagy szerelmek és az intellektuális robbanás időszaka is. Az agresszív és nonkonformista kamasz sztereotípiája miatt gyakran elfeledkezünk arról, hogy a kamaszkor egy igen érzékeny időszak is egyben. A kamaszok szabadságra vágynak, ugyanakkor a szeretetünkre is. Ha mindkettőt megadjuk nekik, a híres „krízis” csak a bábból lepkévé alakulás folyamata lesz, a szülők pedig csodálattal figyelhetik a végén megjelenő pillangót.
Egy kamasz hihetetlenül gyorsan fejlődik. Lenyűgöző filozófiai eszmefuttatásokra képes, de otthon hagyja a tornafelszerelését… Amit tizenegy éves korában tudott, tizennégy éves korára elfelejti. Szülőként nagyon nehéz ez az időszak, hiszen nem számítottunk rá, hogy hullámvasúthoz fog hasonlítani. Minden egyes periódusban előfordulnak visszaesések, szervezetlenség és szorongás. Egyvalamiben lehetünk csak biztosak: az önállósodáshoz vezető úton a kamasznak minden pillanatban éreznie kell feltétel nélküli szeretetünket, hogy abból meríthessen erőt a fejlődéséhez. De nem mindig könnyű fenntartani a kapcsolatot vele, főleg abban az időszakban, amikor hajlamos ránk csapni a szobája ajtaját. Nehéz ilyenkor nem védekezni. Hogyan reagáljunk? Erről lesz szó az első fejezetben. Ebben az időszakban a kamaszok rendkívül próbára teszik stressztűrő képességünket. Amikor passzívak vagy szembeszegülnek velünk, agresszívak vagy eltávolodnak tőlünk és nem fogadják meg a tanácsainkat, akkor hajlamosak lehetünk arra, hogy még inkább ellenőrzésünk alá akarjuk vonni őket, és ilyesmiket mondunk: „Ezt azonnal hagyd abba!” „Most rögtön rakj rendet a szobádban!” Mindent kipróbálunk: szónokolunk, magyarázunk, gyengédek vagyunk, fenyegetőzünk, büntetünk, megvonjuk a tévénézést, jutalmat ígérünk… Majd, amikor minden stratégiánk kudarcba fullad, kétségbeesünk és robbanunk: „Már megint újrakezdi, pedig én mindent megpróbáltam!” A hangsúlyunkból is hallatszik, hogy haragszunk erre az emberkére, aki nem hajlandó engedelmeskedni elvárásainknak. Kétségbeesünk, mert azt tapasztaljuk, hogy minden erőfeszítésünk ellenére csak tovább növeltük a köztünk lévő távolságot, és nem értjük, hogy miért fújjuk fel a dolgokat, miért viselkedünk úgy, ahogy a szüleink tették velünk…
Tehetetlennek érezzük magunkat kamasz gyerekünk viselkedésével szemben, ezért feltesszük magunknak a kérdést: „Hogyan értessem meg végre vele, hogy elfogadhatatlan a viselkedése?” De ez a kérdés pont a legfontosabb problémára nem ad választ – arra, hogy minden reakciónak oka van. Ha nem keressük meg ezeket az okokat, minden cselekedetünk kudarcra van ítélve, hiszen ugyanazok az okok mindig ugyanazt a hatást fogják kifejteni.
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy fütyül ránk, és igazán megerőltethetné magát. De ezt nem tudja megtenni, mert az agya még fejlődésben van. A második fejezetben írom le a legfontosabb változásokat.
Majd, mielőtt még életkorokra lebontva vizsgálnánk a legfőbb jellemzőket, megnézzük a gyermekkor és a felnőtté válás közötti átmeneti időszak legfontosabb sajátosságait.
A kamaszoknak ebben az időszakban kell kialakítaniuk egyéniségüket és kivívniuk függetlenségüket. A szocializáció – „hogyan tudok beilleszkedni egy csoportba?” – fontos, sőt elsődleges problémává válik. A kamaszok agyműködése hiperszocializációt eredményez. Rendkívül érzékenyek lesznek társaik befolyására. A harmadik fejezetben azt nézzük meg, mik a következményei annak, hogy a szülőkkel való függőleges kapcsolatot felváltja a barátokhoz való vízszintes kötődés.
A kamaszok nem egyformák. Vannak, akik ezt az időszakot a szobájukba zárkózva vészelik át, mások pedig állandóan a barátaikkal lógnak. Egyesek folyton a kanapén tespednek, mások pedig belevetik magukat a sportolásba, amíg le nem sérülnek. Vannak, akik rosszul tanulnak, mások pedig osztályelsők lesznek. Vannak, akik folyton füves cigit szívnak, míg mások sosem próbálnák ki, és vannak olyanok is, akik e két véglet között hezitálnak. Vagyis: vannak bizonyos jellegzetességek, és minden kamasz nehéz korszakot él át. Kamaszkori krízis? Bizonyos értelemben igen, hiszen a kamasz átalakuláson megy át.
Ettől az életkortól általában félünk, hiszen sok veszélyt rejt magában: alkohol, szex, drogok, száguldozás, iskolakerülés… A szülőknek a gyermekeik mellett kell állniuk, nem pedig velük szemben: ezt a korszakot csak így vészelheti át mindenki szerencsésen. A negyediktől a nyolcadik fejezetig nemcsak a kamaszkor pszichológiájáról lesz szó, de arról is, hogy milyen biológiai és fiziológiai folyamatok játszódnak le bennük. Így új megvilágításba kerülhetnek viselkedésük mozgatórugói: azok, amelyekkel gyakran sem a szülők, sem maguk a kamaszok nincsenek tisztában.
A szülők egyre kevesebb időt töltenek gyermekeikkel – mindannyian egyre többet vannak elfoglalva utazással, tévénézéssel, az e-mailjeikkel, illetve a videojátékaikkal. Mivel a kamaszok függetlenségre vágynak, sokszor nem tudjuk elképzelni, hogy közben mennyire hiányzunk nekik. Amikor a szülői jelenlét csak az ellenőrzésre korlátozódik, a konfliktus elkerülhetetlen. Ha a szülő túlságosan autoriter, a függetlenségét építő kamasz óhatatlanul fellázad, eltávolodik vagy megmerevedik. Kamasz gyerekeink fölött már nem rendelkezünk azzal hatalommal, amellyel kisgyermekeink felett rendelkeztünk. Szerencsére erőt meríthetünk, sőt befolyásra is szert tehetünk, ha felismerjük tehetetlenségünket, mert így válunk hitelessé. A látszat ellenére a kamaszokat igenis érdekli, hogy mit érzünk, és nagyon vágynak a szeretetünkre. Úgy érezzük, túl nagyok már ahhoz, hogy ölelgessük őket. A kilencedik fejezetben meglátjuk, hogy gyökeresen megváltoztathatjuk az otthoni légkört, illetve kamasz gyermekünknek az élethez való hozzáállását és tanulmányi eredményeit is, ha megjavítjuk a vele való kapcsolatunkat. Nem vagyunk tehetetlenek a kamaszok „jeleneteivel” szemben, és többféle erőre tehetünk szert (lásd kilencedik fejezet).
Végezetül, miért ne olvashatnánk ezt a könyvet együtt a gyermekünkkel? Már akkor is kilépünk a szemtől szembeni pozíciónkból, ha egymás mellett ülve olvasunk. Az olvasottakat meg is beszélhetjük, ami mindenkinek hasznára válhat! Rengeteget tanulhatunk tőlük és velük.

 

Néhány, a könyvben szereplő illusztráció 

 

 

 

 

vissza az elejére

×

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

×