Keresés
Kapcsolat, regisztráció

Otto Kroeger – Janet M. Thuesen:
Mások vagyunk – együtt működünk

-Részlet a Mi a típusunk? című fejezetből

 

Az alábbiakban szereplő állításokat olvasva úgy fogjuk találni, hogy némelyikkel erősen, némelyikkel valamelyest, némelyikkel pedig egyáltalán nem értünk egyet. Szintén tapasztalni fogjuk, hogy talán erősen egyetértünk például az extravertáltakra vonatkozó állítások némelyikével, valamint néhánnyal azok közül is, amelyek az introvertáltakra vonatkoznak. Valószínűleg ugyanez lesz a helyzet a három másik preferenciapár esetében is. Ez teljesen természetes. Ne feledjük, hogy preferenciákkal foglalkozunk. Mindnyájunkban van némi extraverzió és némi introverzió (illetve a másik hat jellemzőből is valamennyi). A személyiségtípusunk megállapításának az a lényege, hogy meghatározzuk, mely alternatívák használatát preferáljuk, azaz részesítjük előnyben vagy szeretjük jobban.

Ahogy korábban már említettük, négy különböző preferenciapárt fogunk vizsgálni, amelyek jelentését alaposabban elmagyarázzuk a harmadik fejezetben.

     E (Extraverted) - extravertált VAGY I (Introverted) – introvertált
     S (Sensing) - érzékelő VAGY I (iNtuitive) – intuitív
     T (Thinking) - gondolkodó VAGY F (Feeling) – érző
     J (Judging) - megítélő VAGY P (Perceiving) – észlelő

Elsőként azzal foglalkozunk, hogy miként kommunikálunk szívesebben a világgal, és hogyan szeretünk jobban ösztönzést és energiát kapni: extravertáltként (E) vagy introvertáltként (I).

Ha ön extravertált (E), valószínűleg igazak önre a következő állítások:

<     Hajlamos előbb beszélni, később gondolkodni, és általában nem tudja, hogy mit fog mondani, csak miután a szavak elhagyták a száját. Nem szokatlan, hogy ilyesmivel korholja magát: „Mikor tanulom meg végre befogni a számat?”
<     Sok embert ismer, és sokukat „közeli barátként” tartja számon. A tevékenységeibe minél több embert szeret bevonni.
<     Nincs ellenére, ha olvasás vagy beszélgetés közben a háttérben szól a televízió vagy a rádió; igazából valószínűleg észre sem veszi ezt a „zavaró tényezőt”.
<     Megközelíthető, könnyen szóba elegyedik barátokkal és idegenekkel egyaránt, bár talán kissé domináns a beszélgetések során.
<     A telefonhívásokat szívesen fogadott félbeszakításoknak tekinti; habozás nélkül a telefon után nyúl, amikor mondanivalója van valaki számára.
<     Szeret társaságba járni, és szívesebben beszélget sok emberrel, mint csupán néhánnyal. A beszélgetéseit nem feltétlenül korlátozza azokra, akiket már ismer, és viszonylag személyes dolgokat is kész felfedni ismeretlenek előtt.
<     Jobban szeret mások társaságában gondolkodni, mint egyedül. Kimerültté válik, ha túl sok időt tölt elmélkedéssel anélkül, hogy megoszthatná a gondolatait másokkal.
<     A beszéd az ön számára könnyebb, mint a hallgatás; szeret folyton reflektorfényben lenni, és gyakran elunja magát, amikor nem vehet részt aktívan egy beszélgetésben.
<     A szájával „néz”, nem a szemével – „Nem találom a szemüvegem. Nem látta valaki a szemüvegem? Ki tudja, hol a szemüvegem?” –, és amikor elveszti a gondolatmenetét, verbálisan „talál vissza” hozzá – „Hol is tartottam? Azt hiszem, a tegnap esti vacsorával kapcsolatban beszéltem valamiről. Ja, igen, ott tartottam, hogy mit mondott Harriet.”
<     Szüksége van a barátai, munkatársai megerősítésére a tekintetben, hogy ki ön, mit tesz, hogyan néz ki, és szinte minden másban. Talán úgy gondolja, hogy jól végzi a dolgát, ám addig nem hiszi ezt el, amíg nem mondja önnek valaki.

Ha ön introvertált (I), valószínűleg igazak önre a következő állítások:

<     Alaposan átgondolja a dolgokat, mielőtt kimondja őket, és azt szeretné, ha mindenki ezt tenné. Gyakran az a válasza, hogy „Ezt még át kell gondolnom”, vagy „Erre hadd válaszoljak később.”
<     Élvezi az egyedül töltött idő nyújtotta békét és csendet. Úgy találja, hogy a magában töltött idő túl könnyen megzavarható, ezért általában úgy alkalmazkodik, hogy intenzív koncentráció segítségével kizárja a televízió zavaró hatását, a gyerekzsivajt vagy a közelében zajló beszélgetéseket.
<     Mások szerint „remek hallgatóság”, ön azonban úgy érzi, hogy kihasználják.
<     Időnként „tartózkodónak” nevezik, és akár egyetért ezzel, akár nem, mások számára valamelyest visszahúzódónak és merengőnek tűnhet.
<     A különleges alkalmakat szereti egyvalaki vagy esetleg néhány jóbarát társaságában tölteni.
<     Szeretné, ha képes lenne határozottabban kifejezésre juttatni a gondolatait; zokon veszi, ha valaki gyorsabban kiböki azt, amit épp mondani készült.
<     Szereti, ha félbeszakítás nélkül szavakba öntheti a gondolatait és az érzéseit; lehetővé teszi, hogy mások is ugyanezt tegyék, remélve, hogy majd viszonozzák, amikor önre kerül a sor.
<     A társaságban töltött idő után szüksége van a magányos „feltöltődésre”; minél intenzívebb egy-egy ilyen találkozás, annál valószínűbb, hogy kimerültnek érzi magát utána.
<     Gyermekkorában a szülei gyakran mondták, hogy „menj ki játszani a barátaiddal”; a szülei valószínűleg aggódtak ön miatt, mert szeretett egyedül lenni.
<     Úgy gondolja, hogy a „fecsegés felesleges időpocsékolás”; fenntartással fogadja, ha valaki túlságosan hízelgő, és bosszantónak tartja, ha az emberek olyasmit mondanak, amit valaki más már elmondott egyszer. Talán felmerül önben az „újra feltalálni a spanyolviaszt” kifejezés, amikor fecserészni hall másokat.

Ismételten tartsuk észben, hogy ezek preferenciák. Valószínűleg mindkét preferencia kapcsán egyetértettünk néhány állítással. Ez teljesen rendjén való. Arról se feledkezzünk meg, hogy minden viszonylagos. Vannak, akik talán egyetértenek minden extravertált állítással, míg az introvertáltak közül egyikkel sem. Ők bizonyára erősen extravertáltak. Mások talán fele-fele arányban értenek egyet az állításokkal; az ő preferenciájuk nem annyira világos, noha valószínűleg nekik is van, még ha csak igen enyhe is. A világon semmi baj nincs a nagyon erős vagy a nagyon gyenge preferenciákkal, sem azzal, ha valaki erős, ám egymásnak ellentmondó preferenciákkal rendelkezik. Igazából ez teljesen természetes.
Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy nincsenek helyes vagy helytelen választások. Ahogy már említettük, a típus-meg-ha-tározás szépsége abban rejlik, hogy nincsenek jó vagy rossz típusok, csak különbözőségek.

Most nézzük meg, milyen módon szeretünk inkább információt gyűjteni: érzékelőként (S) vagy intuitívként (N).

Ha ön érzékelő (S), valószínűleg igazak önre az alábbi állítások:

<     Inkább a konkrét válaszokat szereti, mint a konkrét kérdéseket. Amikor megkérdezi valakitől az időt, jobban szereti a „3 óra 52 perc” megfogalmazást, és nemtetszéssel fogadja, ha a válasz az, hogy „pár perc múlva 4 óra” vagy „mindjárt 4 óra”.
<     Szeret arra összpontosítani, amit éppen csinál, és általában nem mereng azon, hogy mi lesz azután; emellett inkább csinálni szereti a dolgokat, mintsem gondolkodni rajtuk.
<     Azokat a feladatokat találja leginkább kielégítőnek, amelyek nyújtanak némi kézzelfogható eredményt; talán gyűlöli a takarítást, mégis szívesebben rendet tesz az irodájában, mint hogy azon tanakodjon, merre tart a karrierje.
<     Azon a véleményen van, hogy „ha valami nem törött el, akkor nem kell megjavítani”; nem érti, hogy némelyek miért próbálnak mindenen javítani.
<     Szívesebben foglalkozik tényekkel és számokkal, mint elképzelésekkel és elméletekkel; jobban szereti időrendben hallani a dolgokat, mint véletlen rendszertelenségben.
<     Az ön számára a fantázia szitokszó; nem érti azokat az embereket, akik látszólag túl sok időt töltenek a képzeletükbe merülve.
<     Egy magazint mindig az elejétől a vége felé haladva olvas; nem érti, hogy egyesek miért szeretik csak úgy kinyitni bárhol, ahol kedvük tartja.
<     Frusztrálttá válik, amikor nem kap egyértelmű utasítást, vagy ha valaki azt mondja, hogy „itt az általános tervezet – a részletekkel majd később foglalkozunk”; vagy ami még rosszabb, amikor egyértelmű utasítást hall, ám a többiek ezt homályos iránymutatásnak tekintik.
<     A szavait szó szerint érti, és szó szerint veszi a dolgokat is. Gyak-ran teszi fel vagy teszik fel önnek a következő kérdést: „Ez most komoly vagy csak vicc?”
<     Az ön számára könnyebb az egyes fákat látni, mint az erdőt. A munka terén elégedett azzal, hogy a saját feladatára fókuszál, és nem nagyon törődik vele, hogy az miként illeszkedik a teljes képbe.
<     Egyetért a „hiszem, ha látom” eszméjével; ha valaki azt mondja önnek, hogy „itt van a vonat”, tudja, hogy igazából nincs „itt”, amíg fel nem száll rá.

Ha ön intuitív (N), valószínűleg igazak önre az alábbi állítások:

<     Hajlamos egyszerre több dolgon gondolkodni; barátok és kollégák részéről gyakran éri az a vád, hogy szórakozott.
<     A jövőt és a benne rejlő lehetőségeket inkább izgalmasnak találja, mint ijesztőnek; rendszerint jobban izgatja az, hogy hová tart, mint az, hogy éppen hol van.
<     Feleslegesnek tartja az „unalmas részleteket”.
<     Azon a véleményen van, hogy az idő viszonylagos; akármennyi is az idő, addig nincs késésben, amíg a megbeszélés/vacsora/buli el nem kezdődött ön nélkül.
<     Pusztán az élvezet kedvéért szereti kisilabizálni, hogyan működnek a dolgok.
<     Hajlamos szóvicceket és tréfás szójátékokat faragni (talán még fel is áll eközben).
<     Ahelyett, hogy készpénznek venné a dolgokat, többnyire keresi a hátterükben húzódó kapcsolatokat és összefüggéseket; folyton azt kérdezi: „Vajon miért van ez?”
<     Hajlamos a legtöbb kérdésre általános választ adni; nem érti, hogy sokan miért nem képesek követni az útmutatásait, és bosszantja, amikor konkrétumokat követelnek öntől.
<     Szívesebben fantáziál a következő fizetése elköltéséről, mint hogy leüljön és kiszámítsa a számlaegyenlegét.

Bizonyára ezúttal is úgy találtuk, hogy mindkét preferencia állításai között vannak olyanok, amelyek ránk illenek. Mindenkinek van néhány érzékelő és néhány intuitív tulajdonsága. Ezenkívül az is teljesen természetes, hogy ugyanaz a személy más időben másképp látja a dolgokat. Például minden évben az adóbevallás leadásának határideje előtti időszakban még a legerősebben intuitív egyéneknek is az adózással kapcsolatos objektív, rideg tényekkel és számokkal kell foglalkozniuk.
Miközben olvassuk ezeket az állításokat, és próbáljuk azonosítani a preferenciáinkat, minden bizonnyal tapasztaljuk, hogy ezek közül némelyik határozottabban jelenik meg, mint a többi. Ez szintén természetes. Lehetünk például nagyon határozottan extravertáltak, enyhén introvertáltak, mérsékelten gondolkodók és határozottan megítélők. Ebben az esetben sok extravertált és megítélő állítással egyetértünk, míg a másik két preferencia kapcsán kevesebbel.
Most nézzük meg, hogyan szeretünk inkább döntéseket hozni: gondolkodóként (T) vagy érzőként (F).

Ha ön gondolkodó (T), valószínűleg igazak önre az alábbi állítások:

<     Képes higgadt, nyugodt és objektív maradni olyan helyzetekben, amelyekben mindenki más feldúlt.
<     Egy vitát szívesebben rendez el az alapján, hogy mi korrekt és igazságos, mint az alapján, hogy mi fogja boldoggá tenni az embereket.
<     Szeret egyértelmű érveket felhozni; nincs ellenére, hogy egy vita során mindkét oldalon érveljen pusztán azért, hogy kiszélesítse az intellektuális látókörét.
<     Inkább kemény, mint lágyszívű; ha valakivel nem ért egyet, inkább megmondja neki, mintsem hogy szó nélkül hagyja, hogy az illető azt gondolja, igaza van.
<     Büszke az objektivitására annak ellenére, hogy néhányan ridegséggel és érzéketlenséggel vádolják önt (tudja, hogy ez távolról sincs így).
<     Nem bánja, ha nehéz döntéseket kell meghoznia, és nem érti, hogy sokan miért idegeskednek olyan dolgok miatt, amelyeknek semmi közük az éppen aktuális problémához.
<     Úgy gondolja, fontosabb, hogy igaza legyen, mint hogy kedveljék; ön szerint nem szükséges kedvelni valakit ahhoz, hogy együtt lehessen dolgozni vele és képes legyen jól végezni a munkáját.
<     Elismerésre méltónak és hitelesebbnek tartja azokat a dolgokat, amelyek logikusak és tudományosak; amíg nem szerez több információt, amelyek igazolják a Myers–Briggs-féle típuselmélet előnyeit, addig kételkedik a benne rejlő lehetőségekben.
<     Könnyebben megjegyez számokat és ábrákat, mint arcokat és neveket.

Ha ön érző (F), valószínűleg igazak önre az alábbi állítások:

<     Azt tekinti „jó döntésnek”, amelyik figyelembe veszi mások érzéseit.
<     Úgy érzi, hogy a „szeretet” nem meghatározható; nagyon megsértődik azokra, akik mégis megpróbálkoznak ezzel.
<     Hajlamos erején felül kielégíteni mások szükségleteit; szinte bármit megtesz, hogy mások kedvében járjon akár a saját kényelme árán is.
<     Könnyen belehelyezkedik más emberek helyzetébe; egy megbeszélésen valószínűleg ön teszi fel a következő kérdést: „Milyen hatással lesz ez az érintettekre?”
<     Örömét leli abban, hogy kielégíti mások szükségleteit, bár úgy találja, hogy néhányan kihasználják önt.
<     Néha azon kapja magát, hogy elgondolkodik: „Azzal senki sem törődik, hogy én mit akarok?”, noha talán nehezére esik, hogy valóban feltegye ezt a kérdést valakinek.
<     Általában nem habozik visszavonni, amit mondott, ha úgy tapasztalja, hogy megbántott vele valakit; emiatt rendszerint az a kritika éri , hogy „tutyimutyi”.
<     A harmónia fontosabb az ön számára, mint a nehéz ügyek tisztázása; társaságban vagy családi összejöveteleken feszélyezik a konfliktusok, és vagy megpróbálja ezeket elhárítani („Váltsunk témát”), vagy hízelgéssel „eltussolni” („Adj egy puszit, és el van intézve”).
<     Gyakran éri önt az a kritika, hogy túlságosan magára veszi a dolgokat.

Érdekes módon a gondolkodó és az érző az egyetlen preferenciapár, amelyben közrejátszanak nemi vonatkozású kérdések. A férfiak körülbelül kétharmada gondolkodó, és a nők nagyjából ugyanilyen aránya érző. Ismételten: ez se nem jó, se nem rossz, se nem helyes, se nem helytelen. És az sem jó vagy rossz, ha nem a saját nemünk preferenciája passzol hozzánk (bár ez néha kellemetlenséget okozhat). Az elkövetkezendő fejezetekben alaposabban elmélyedünk ebben.
Az állítások olvasása közben érdemes megvizsgálnunk, hogyan érzékeljük önmagunkat, és hogyan érzékel minket egy társunk vagy kollégánk. Néha mások úgy látnak bennünket, ahogyan mi nem látjuk saját magunkat.
Most térjünk rá az utolsó preferenciapárra, amely azzal kapcsolatos, hogy miként irányítjuk az életünket – strukturált és szervezett megítélőként (J) vagy spontán és alkalmazkodó észlelőként (P).

Ha ön megítélő (J), valószínűleg igazak önre az alábbi állítások:

<     Állandóan másokra vár, akik úgy tűnik, hogy sohasem érkeznek pontosan.
<     Önnél mindennek megvan a maga helye, és csak akkor elégedett, ha minden a helyén van.
<     „Tudja”, hogy a világ jobb hely lenne, ha mindenki egyszerűen tenné a dolgát (és akkor tenné, amikor kötelessége azt tenni).
<     Amikor reggel felébred, meglehetősen jól tudja, hogy milyen lesz a napja; megvan a napi ütemterve, amelyhez tartja magát, és „szétcsúszik”, ha a dolgok nem a terv szerint haladnak.
<     Nem szereti a meglepetéseket, és ezt tudatja is mindenkivel.
<     Listát vezet, és használja is. Ha olyasmit csinál, ami nem szerepel a listán, megeshet, hogy még hozzá is írja, csak hogy a végén kipipálhassa.
<     Akkor érzi jól magát, ha rend van; sajátos rendszer szerint helyezi el az élelmiszereket a hűtőszekrényben, az elmosogatott edényeket a szárítón, a ruhákat a fogasokon és a képeket a falon.
<     Rendszerint azzal vádolják, hogy mérges, holott nem az, csupán a véleményének ad hangot.
<     Szereti végigvinni a feladatokat és túlesni rajtuk még akkor is, ha tudja, hogy később újra meg kell csinálnia azokat tisztességesen.

Ha ön észlelő (P), valószínűleg igazak önre az alábbi állítások:

<     Könnyen elterelődik a figyelme; megeshet, hogy „elkalandozik” a ház ajtaja és az autó közötti útszakaszon.
<     Imádja felfedezni az ismeretlent, még ha olyan egyszerű dologról van is szó, mint egy új útvonal az otthonától a munkahelyéig.
<     Ha feladat előtt áll, nem tervez, hanem várakozó álláspontra helyezkedik, hogy lássa, mit követel öntől; rendszerint az a vád éri, hogy szervezetlen, bár ön tudja, hogy ez nem igaz.
<     A határidők betartásánál az utolsó pillanatok hajrájára hagyatkozik; általában határidőre teljesíti a feladatait, bár közben mindenki mást az őrületbe kerget.
<     Nem tartja olyan fontosnak a rendezettséget, noha jobban örülne neki, ha rendben lennének a dolgai; az ön számára fontosabb a kreativitás, a spontaneitás és a rugalmas válaszkészség.
<     A legtöbb feladatból játékot csinál; ha nem lehet szórakozni közben, bizonyára nem is érdemes elvégezni.
<     Beszélgetések közben gyakran vált témát; az új téma bármi lehet, ami épp az eszébe ötlik vagy szembejön önnel (az utcán).
<     A legtöbb dologgal kapcsolatban nem szereti, ha végleges döntést akarnak kicsikarni önből; jobb szereti nyitva hagyni a választási lehetőségeit.
<     Általában hajlamos olykor-olykor bizonytalanná tenni a dolgokat, de nem mindig – ez attól függ.

×

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

×