Keresés
Kapcsolat, regisztráció


Honnan tudják a kutyák, mikor jön haza a gazdi?

 

- részlet a könyv hetedik fejezetéből

 

Szándékok megérzése

[...]

eltuno macskaAz állatorvosi vizsgálat elől eltűnő macskák

Vannak olyan macskák, amelyek nagyon nem szeretik az állatorvost. Több tucatnyi macskatulajdonos mesélte, hogy a macskájuk egyszerűen eltűnik, mint szürke szamár a ködben, amikor bejelentik őket az állatorvoshoz. „Volt egy macskánk, amelyik olvasott a gondolatainkban – számolt be például Eugenia Potter. – A legkirívóbb eset az volt, amikor kora reggel a mellkasomon gömbölyödött össze. Átgondoltam, mi mindent kell aznap csinálnunk. Amikor ahhoz a ponthoz értem, hogy »el kell vinnem a cicát az állatorvoshoz«, ő azonnal felugrott, elszaladt és elbújt. Le kellett mondanom az időpontot, mert egyszerűen nem bírtam előkeríteni.”
Az ilyen macskák dörzsölt tulajdonosai megpróbálják elkerülni, hogy bármilyen jelet adjanak a macskának, de gyakran hiába fáradoznak. A svájci Starrkirchben élő Andrea Künzli szerint „A macska már órákkal korábban tudja, mikor fogom elvinni az állatorvoshoz, tehát jóval előbb, mint hogy lehoznám a padlásról a macskahordozót. Igyekszem a lehető legtermészetesebben eljárni, nehogy észrevegye, de mindig átlát a szitán, és addig nyávog, amíg ki nem engedem.” Ez nemcsak a gazdiknak kényelmetlen, hanem az állatorvosoknak is, akik között akad olyan, aki azt tanácsolja, hogy ha valakinek időpontja van a macskával, akkor tartsa bezárva az állatot egész nap, különösen akkor, ha injekcióra vagy műtétre vár az állat. De vannak olyan macskák, amelyek még így is idejekorán eltűnnek.
Vajon milyen gyakori ez a viselkedés? Az észak-londoni Arany Oldalak alapján elvégeztünk egy felmérést az állatorvosi rendelők körében. Az orvosokat, a nővéreket vagy a recepciósokat kérdeztük arról, hogy volt-e olyan élményük, hogy a macskatulajdonosok azért mondtak le időpontokat, mert eltűnt a macska. A hatvanöt rendelőből hatvannégyben viszonylag gyakran mondtak le időpontot emiatt. A fennmaradó egy rendelő pedig eltörölte a macskák számára az időpontos rendszert: úgy oldották meg az eltünedező macskák problémakörét, hogy mindenki akkor vitte a macskáját, amikor meg bírta fogni.
Bár általános volt az egyetértés abban, hogy bizonyos macskák valóban megérzik a gazdájuk szándékait, abban már eltértek az álláspontok, vajon ezt hogyan teszik. Egy East Barnet-i állatorvosi rendelő recepciósa azt mondta: „Nem a macskahordozó teszi. A kliensek tudják, hogy ha egyszer előveszik a hordozót, akkor elszáll a remény, hogy elkapják a cicát, úgyhogy általában arra még sor se kerül. Azt mesélik, hogy fél hat felé érnek haza, és a macska a küszöbön üldögélve várja őket, de amikor időpontjuk van, akkor egyszerűen nincs ott. Szerintem egyértelmű, hogy olvasnak a gazdájuk gondolataiban, mert a gazdi egész nap nincs otthon, ezért nem láthatják, hogy az feldúlt, vagy másképp viselkedik, mint ahogy szokott. Azt mondják: »Fogalmam sincs, miért nem jött vissza az uzsonnájáért. Furcsa.«”
Egy állatorvosi rendelőben dolgozó asszisztens azt mondta Wembley-ben, hogy „azt mondják az emberek, hogy kimentek a hordozóért, a macska meg ki se jön a bokrok közül, vagy reggel nem megy haza, pedig nem is látta még a hordozót. Az ember várja a reggelivel, ő meg a fán lapít. Az esti időpontoknál pedig az történik, hogy az ember elmegy dolgozni, és közben a macska felszívódik.”

Más macskafélelmek

A macskák nemcsak az állatorvost próbálják elkerülni, hanem némelyikük akkor is menekül, amikor gyógyszert kap, befújják bolhák ellen, vagy más olyan eljárásnak vetik alá, amelyet nem szeret. Sheila Howard (Wandsworth, London) az alábbiakat mesélte:
„A macskám, Ciggy tudja, honnan kap enni, és gyakran ott várja türelmetlenül a következő adagját. Amikor viszont azért megyek oda ugyanahhoz a szekrényhez, mert be akarom fújni a bundáját, akkor már azelőtt kimenekül a kertbe a csapóajtóján át, hogy megfognám a sprayt, annyira nem akarja. Soha nem mondom neki, hogy na, most be foglak fújni, és már azt is megpróbáltam, hogy valami másra gondolok, amíg a szekrény felé tartok, de úgy tűnik, mindig megérzi, mit akarok.”
A macskák akkor is el szoktak tűnni, ha valaki örökre el akarja vinni őket valahová. Pauline Westcott (Roehampton, Surrey megye) sok éven át macskasintérként dolgozott: ha telefonon felhívták, elment a talált állatokért és azokért, amelyektől meg akartak szabadulni a gazdáik. Tízből kilenc esetben el kellett pusztítania az állatot:
„Folyton azt láttuk, hogy ha megbeszéltünk egy időpontot a kiszállásra, akkor akármit is próbált a tulaj, az állatot nem találta sehol. Nekünk azt mondták, hogy a hívás körüli percekben tűnt el a macska, hol előtte, hol utána pár perccel. Csak akkor lehettünk biztosak benne, hogy megtaláljuk az állatot, ha szó szerint minden bejáratot, repedést, ventilátort stb. eltorlaszoltunk. Annyi időt, üzemanyagot és emberórát vesztegettünk el, hogy időről időre meg kellett változtatni a rendszert. Nem tudtuk kiküszöbölni, hogy ne legyenek olyan kiszállások, amikor nem tudjuk megfogni a macskát.”
A macskák számára egyértelműen magas túlélési értékkel bírt, hogy képesek voltak megérezni a fenyegető veszélyt, ha pedig vadon élő állatoknak vannak ilyen képességeik, azoknak feltehetően kedvez a természetes szelekció. Ám a vadállatoknál működő intuícióról még kevesebbet tudunk, mint a háziállatokéról.
A macskákhoz képest a kutyák ritkán tűnnek el vagy próbálnak elbújni az állatorvosi látogatás előtt. Úgy tűnik viszont, hogy tudják, mikor mennek a rendelőbe. Maxine Finn, egy észak-londoni állatorvosi rendelő recepciósa így írta le a reakciójukat: „Sok … kutya tudja, hogy állatorvoshoz hozzák. A kocsiúton a kutya vonítani és remegni kezd, mintha tudná, hogy ide tartanak. Minden héten van egy kliens, aki ilyesmit mesél. Néha előfordul, hogy évek telnek el két látogatás között, de a kutya akkor is elkezd remegni útközben. Vagy emlékeznek az útvonalra, vagy megérzik valahogyan, hogy hová tartanak.”
Egyes kutyák a macskákhoz hasonlóan előre megérzik, hogy mikor fogják alávetni őket olyan eljárásoknak, amelyeket nem szeretnek, például mikor fogják megmosni őket, vagy levágni a körmüket, a bundájukat. Sylvia Scott (Goostrey, Cheshire megye, Anglia) erről a reakcióról számolt be: „Aznap, amikor meg akartuk nyírni az uszkárunkat, Snowyt (erre nagyjából hathetente került sor), mindegy, milyen elővigyázatosak voltunk, ő mindig bemászott a zongora vagy az ágy alá. A mai napig nem tudom, honnan tudta, hacsak nem olvasott a gondolataimban.”

Kutyák, amelyek megérzik, mikor viszik őket sétálni

A kutyák általában nem averzióval, hanem a séta iránti lelkesedéssel szoktak reagálni a gazdáik szándékaira. A legtöbb kutya lázba jön, ha séta van kilátásban, és alig bír magával, amikor látja, hogy a gazdája erre készül, vagy ha meghallja azt a szót, hogy „megsétáltatom”. Vannak olyan kutyák, amelyeket rutinszerűen ugyanakkor sétáltatnak mindennap, és amint közeledik a szokásos idő, ők menetrend szerint izgatottá válnak. Ha például egy bizonyos tévéműsor után szokták elvinni őket, akkor a záró zenére mutatnak izgalmi jeleket, vagy ha látják, hogy gazdájuk kikapcsolja a készüléket. Ebben a tekintetben olyanok a reakciói, mint az Ivan Pavlovics Pavlov orosz élettantudós által tanulmányozott feltételes reflexek. Pavlov arra jött rá, hogy amennyiben a kutyák rendszeresen egy csengő megszólalása után kapnak húst, a csengő és az evés összekapcsolódik a fejükben, és már a puszta csengőszótól beindul a nyáltermelésük, amikor még nem is látják a húst.
Sok kutyatulajdonos azonban nem rutinszerűen viszi sétálni a kutyáját, és vannak olyanok is, akik szerint a kutya izgatottsága az előtt kezdődik, hogy ők nyilvánvaló jeleket sugároznának szét a környezetükben – mielőtt például felvennék a kabátjukat, vagy elővennék a pórázt. Douglas Walker (Lansing, Michigan) például úgy véli, az ő Patrick nevű kutyája is így van ezzel. „Többször előfordult, hogy csak ketten voltunk otthon, Patrick és én. Én tévéztem, ő pedig a készülék előtt aludt. Egyszer csak elkezdtem azon gondolkodni, hogy mikor fogom elvinni sétálni, erre alighogy átfut ez a fejemen, hopp! Ő már fel is ébred, odajön hozzám, és szemmel láthatóan olyan izgatottá válik, mintha hangosan kimondtam volna, hogy »Elvigyelek sétálni?« Csakhogy nem szóltam egy szót sem, és meg sem moccantam, de mintha valahogy fölfogta volna a gondolataimat.”
Sokan mások is észrevették, hogy a kutyák mintha megéreznék a sétáltatás szándékát – még akkor is, ha ennek semmi látható vagy hallható jele nincs. Az adatbázisunkban 170-nél több ilyen esetet őrzünk. A legtöbb informátorunk nagyon is tudatában van annak a lehetőségnek, hogy testbeszéddel is elárulhatják magukat, mégis vannak néhányan, akik arra a következtetésre jutottak, hogy ez nem lehet mindig a magyarázat, mert a kutyáik akkor is reagálnak, amikor alszanak, vagy nincsenek a látókörükön belül. Sue Stickley például így ír: „A kutyám tudja, hogy mikor gondolok arra, hogy menjünk sétálni. Akkor is, ha másik szobában vagyok. Pár éve szándékosan figyelem, és megállapítottam, hogy teljesen mindegy, milyen időpontról van szó, ha megjelenik a lelki szemem előtt, hogy elmegyünk sétálni, akkor azonnal odarohan, és izgatottan vár.”
Mary Rothwell (Arnold, Nottingham) ezt meséli: „Teljesen mindegy, mit csinálok, vagy hogy csinálok-e valamit egyáltalán; hogy varrok, vagy éppen sütök valamit. Ha eszembe jut, hogy »Sétálni kéne. Vidd a kutyákat! Szép idő van«, abban a pillanatban megjelennek a tacskók nagy farkcsóválás közepette. Az arckifejezésem és a mozdulataim nem árulhattak el, mert például a kertben vannak vagy alszanak, amikor ez eszembe jut. Szándékosan próbára tettem az elméletemet, és biztos, hogy nem láthattak. Amint eszembe jut a dolog, ők azonnal tudják, és teljesen mindegy, mit csinálnak éppen.”
Az így reagáló kutyákkal el lehet végezni egy egyszerű kísérletet. Olyan helyen kell őket tartani, ahol nem hallhatják, láthatják vagy szimatolhatják ki a gazdájukat, és folyamatos videofelvételt kell róluk készíteni. Ilyen körülmények között a gazdájuk egy véletlenszerűen megválasztott időpontban arra gondol, hogy itt az ideje megsétáltatni a kutyákat, és egy – mondjuk – ötperces átmenet után el is viszi őket. Vajon az fog látszani a felvételen, hogy a kutyák az izgatottság jeleit mutatják már a séta előtt, de miután a gazdi fejében már megfordult az ötlet?
Kérésemre Jan Fennell (Winterton, Lincolnshire, Anglia) elvégzett néhány ilyen jellegű előkísérletet. A hölgy szakterülete az állatok viselkedése, s jól tudja, hogy az állatok képesek megjegyezni a megszokott mintákat vagy a gazdájuk viselkedését. Neki hat kutyája van, és maga is megfigyelte, hogy a kutyák mintha tudnák, mikor akarja kivinni őket szokatlan időkben, holott ő mindent megtett, nehogy elárulja magát valamivel.
A kísérlet céljából egy kerti épületbe zárta be a kutyákat, ahol egy háromlábú állványra szerelt kamerával folyamatosan filmezte őket. Véletlenszerűen kiválasztott időpontokban gondolt arra, hogy ki kellene vinni a kutyákat, miközben a kamera folyamatosan vette őket. Öt különböző napon végezte el a kísérleteket: egyszer délelőtt, kétszer délután és kétszer este.
A szalagok azt mutatják, hogy a kutyák az idő legnagyobb részében heverésztek vagy egymással játszottak. Időnként valamelyik kutya gyors reakciókat mutatott, hegyezte a fülét a külső zajokra, például az elhaladó motorkerékpárokra. Miután azonban Jan elhatározta, hogy sétálni viszi őket, az öt szalagból négyen az látszik, hogy a kutyák odanyomulnak az ajtóhoz, és félkörben ülnek vagy állnak előtte, miközben veszettül csóválják a farkukat. Három-öt percen át tartották ezt a nyilvánvalóan várakozó állapotot, amíg Jan ki nem nyitotta az ajtót, hogy kiengedje őket sétálni. Ezzel szemben az ötödik szalagon nem találni ilyen megelőlegezett reakciót, és csak tizenhárom másodperccel azelőtt látszik valami, hogy ő kinyitná az épület ajtaját. Valószínűleg hallották, hogy jön.
Ráadásul egy kontrollvizsgálatban Jan szintén elzárta a kutyákat, és véletlenszerűen megválasztott időpontokban odament hozzájuk, de ekkor nem azzal a szándékkal, hogy megsétáltassa őket. Amikor kiment hozzájuk, csak az egyik kutya ment oda az ajtóhoz, az is csupán tizenkét másodperccel az ajtónyitás előtt. Amikor kinyitotta az ajtót, a többi kutya is felkelt és mozgolódott, de nyugodtak maradtak, és nem mutatták azokat az izgalmi jeleket, amelyeket a kísérletben a séta előtt adtak.
Ezek az úttörő kísérletek azt vetítik előre, hogy a kutyák legtöbbször – de nem mindig – valóban előre megérezhetik a gazdájuk sétáltatási szándékát, és ez akkor is így van, ha nem látják őt. [...]

vissza az elejére

×

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

×