Keresés
Kapcsolat, regisztráció


Tagore
 kontra Gandhi

- két alapjaiban különböző felfogás

 

Tagore sokáig hitt abban, hogy az angolok gondoskodása majd mindent megold, de ezt az illúzióját az első világháború utáni évek kemény, igazságtalan és kegyetlenül kizsákmányoló brit gyarmati politikája végképp szertefoszlatta. Ebben az időben szinte nem volt olyan művész, filozófus vagy gondolkodó Indiában, aki ne kapcsolódott volna be a kibontakozó függetlenségi mozgalmakba. Tagore is politikai szerepet vállalt, kapcsolatba került Gandhival is, amikor az a készülő egyetemet 1915-ben meglátogatta. Kettejük viszonya rendhagyó volt. Tisztelték, elismerték, sőt nagyon szerették egymást, de számos kérdésben képtelenek voltak egyetérteni. Nehru azt mondta: nincs még két olyan ember, aki annyira különbözne egymástól, mint ők ketten.
Származásuk és életútjuk eltérő volt: Gandhi egy Banija vaisnava középosztálybeli családból származott és ortodox neveltetést kapott. Bár Tagore-hoz hasonlóan ifjú joghallgatóként ő is hosszabb időt töltött Londonban, eszméi és módszerei hosszú dél-afrikai tartózkodása alatt, az ott hátrányos megkülönböztetést elszenvedő indiai kisebbség vezetőjeként kristályosodtak ki. Onnan hozta magával szülőföldjére a szatjágraha, az erőszakmentes ellenállás, a jogi eszközöket és a nyilvános szereplést is felhasználó politikai és érdekvédelmi küzdelem sikeres gyakorlatát, amivel aztán nagy tömegeket is tudott mozgósítani. Aszketikus életmódja, már-már fanatizmusba hajló elvi következetessége ellenére szinte áradt belőle a gyöngédség és a szeretet, így személye jelképpé vált az indiai nép szemében, és még politikai ellenfelei is tisztelték. Álmai azonban végül is nem váltak valóra, a függetlenség elnyerésekor India kettészakadt és az általa elképzelt társadalmi átalakulások nem következtek be.
Mindketten az ősi hagyományokat igyekeztek életre kelteni, de más-más úton tervezték a visszatérést. Tagore a Kelet és a Nyugat szintézisén keresztül látta ezt megvalósulni, Gandhi a nyugati kultúra elvetésével hitte megvalósíthatónak.
Tagore a társadalmi változásokat saját kaszt-hovatartozásán felülemelkedve szemlélte, de szükségesnek tartotta a kasztokba sorolást – nem a származás, hanem a képességek alapján. A nyugati kultúra az ő szemében nem jelentett veszélyt, hiszen India mindig képes volt asszimilálni azt, ami értékes. Mondhatjuk, hogy Tagore célkeresztjébe az emberi kultúra közös eszményei kerültek, melyek indiai környezetben, hindu alapokon őrződhettek volna meg India és a Nyugat számára egyaránt. Egységes eurázsiai kultúrában gondolkodott.
Gandhi viszont szigorúan ki akart rekeszteni mindent, ami idegen, de ezzel párhuzamosan fel kívánta oldani a társadalom görcsössé merevedett szokásrendszerét is. Kiemelkedő fontosságúnak tartotta az anyagi érdekek kizárását, ami szerinte – akár a nemzeti, akár a kulturális síkon – csak zavart kelt a tisztánlátásban.
A pozitív irányú társadalmi változásokat minden nép esetében az őseredethez visszatérve, azt felfrissítve képzelte el. Ily módon India számára a hinduizmus gyökereihez való visszatalálást tartotta kívánatosnak, lehántva az évezredek során rárakódott és megkövült fölösleges rétegeket.
Ez utóbbi volt az a pont, ahol mégis találkoztak: a társadalom megújításának, a régi szokások újraértelmezésének hatalmas feladata, amely mentén vissza lehet találni az ősi hagyományokhoz. Lényegében mindketten egy helyre próbáltak eljutni, de más úton-módon.
Tagore azzal vádolta Gandhit, hogy szimbólumokkal helyettesíti a tartalmat, és ezzel manipulálja a tömeget. „Az indiaiak természetüknél fogva mindig jelképeket és képmásokat imádtak” – volt Gandhi válasza erre. Mikor gazdasági témákra került sor, Gandhi tisztátalannak minősítette a külföldön készített ruhákat, ezzel utat nyitván azok tömeges megsemmisítésének, elégetésének. Tagore hamis dolognak vélte az emberek efféle megbűvölését.
– Nos – mondta egyszer Gandhi –, látom, teljesen reménytelen segítséget várnom tőled. Ha semmi egyebet nem tudsz megtenni értem, legalább ezeket a bengáli ficsúrokat szégyenítsd meg, hogy tudjanak végre valami praktikusat csinálni! Gurudév, te tudsz fonni! Miért nem gyűjtöd össze a tanítványaidat, hogy együtt fonjatok? – és mindketten nevettek.
– A költészet szálait szívesen fonom, a szavakat képes vagyok egymásba ölteni, de vajon mihez kezdenék a te drága gyapotoddal?
A rokka kettejük közé állt. Tagore irtózott Gandhi elvárásától, miszerint minden igaz indiainak szőnie, fonnia kell. 1921-es találkozásuk után Tagore egy éles hangú esszét publikált Hívjuk az igazságot címen, amelyre Gandhi szintén temperamentumosan reagált A nagy őrszem – ez volt Rabindranáth közkeletű elnevezése – című esszéjében.

   Tagore és Gandhi 1940-ben

 

 

 

 

 

vissza az elejére

×

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

×