Keresés
Kapcsolat, regisztráció


Somogyi Réka: Árapály-Tengermadár

- képek és részletek a könyvből

 

Ha a következő oldalak alkotásaira pillantunk, azonnal megállapíthatjuk, hogy ezek a képek nem ismerik a kegyelmet, nincs köntörfalazás, elfordulhatunk, becsukhatjuk a szemünket, de már elragadott minket valamily különös női alkotóerő; megtapasztalhatjuk a mesék útját, mintegy kútba esünk, s rövidesen felbukkanunk egy másik világban, árnyékon innen és selyemhullámon túl, valahol ott, ahonnan mindannyian jöttünk és egy napon, előbb vagy utóbb megtérünk.
Ehhez az utazáshoz – érzéseinket és kitartásunkat erősítendő – Réka képei támaszul szolgálnak. Mint a festmények ismerője, azt tanácsolom, kapaszkodjanak meg előbb egy kis részletben, a kép egy aprócska szeletében és lépdeljenek onnan lassan tovább, hogy hozzászokjanak, majd pedig otthonosan mozoghassanak e világban, amelyben hiába várunk az ismert dimenziókra, alakokra, arányokra: valami mást kapunk. Ez a más mégsem idegen, mert mindenkiben ott lakozik, a mese, a mitológia, a csend, a fény. Ez a világ a színek, az illatok birodalmával rokon, amelyben legbelső részünk azért mozog olyan otthonosan, mert onnan ered. - Zalai Károly

 

 

 

 

  

 

 

 

Az ihlet eredete és torkolata

Távolba nyúló testemre könnyeit hullajtó férfi ír. Pergamenlap a bőröm és ő addig rajzol és ír rám, míg ki nem mondja minden történetét. Mondatai testemet díszítik. Fájdalma, öröme kacskaringós forma lesz Már nem is fontos, kivel, hol, mikor, mi történt, lassan elfogynak az események, eltűnik a történetekből a súly, a kín.
Emlékül ott maradnak a rám rajzolt formák és szavak.

 

 

 

 

 

 

 

 

  

Fényes árnyéklét

Egy ember elindult világot látni. Már jó ideje vándorolt, sok helyütt megfordult, amikor rádöbbent, hogy elege lett az utazásból. Fáradtan pihent meg egy mezei úton. Lógó orral bámult maga elé, amikor megállt előtte egy másik vándor, s megkérdezte, mi a baj. Ő pedig elmondta, hogy nincs kedve már utazgatni. Magány kínozza. „Meséld el nekem, mit csináltál tegnap!” – kérdezte a másik. „Ugyanaz történt tegnap is, mint már hónapok óta. Fölébredtem, vándoroltam, láttam egy-két falut meg sok-sok mezőt, amikor pedig rám esteledett, egy szalmakazalban hajtottam álomra a fejem.” „Aki tegnap voltál, az már egy másik ember: múltbéli éned – felelte a társa. – Ha akarod, fölülről nézheted őt. E magasságból messzire látsz, így fonod életté napjaidat, miközben milliónyi múltbéli társadat önmagaddá egyesíted. Csak akkor maradsz egyedül, ha elfelejted, megtagadod vagy meggyalázod tegnapi éned.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gólyahíres körtánc

Volt egyszer egy palota, amelyben tizenkilenc lány lakott. E lányok nagyon szerették a táncot, amikor pörögtek-forogtak, megnyílt köröttük az ég, és a színes résekből madarak, felhők és vitorlások úsztak elő.
Egyszer tánc közben megnyílt alattuk a föld, és a palota közepén kék vizű forrás fakadt. A lányok közül a legtüzesebb a vízre ugrott, s ott táncolt tovább. Gyönyörű fa sarjadt ki a fejéből, mely óriásira tágította az ég boltozatát. A lány pedig testében és lelkében egyre nagyobb gyönyörűséget érezve, addig forgott, amíg az égen meg nem jelent három gólya, s körbe nem fogták őt. Egy év sem telt el, és már húsz lány élt a palotában.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Árapály-Tengermadár

Ültem a lábainál, augusztusi nyár volt, dübörgött a tenger, és végre meg mertem kérdezni, hogyan ihatnék a Forrásból akkora kortyot, hogy soha többé ne legyek szomjas?
A válasza így hangzott: „Miért kellene innod? Hisz Te magad vagy az…”.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Filmkockák a cirkuszi körből

Pereg a film, cirkusz mozog, légtornász ugrik, mozdulataival jeleket rajzol a térbe. Lovak tánca, idomár szigora, zajlik az este, tapsol a hal és a virág.
Én meg nézem, nézem a filmet, rajtam kívül, előttem pereg, de mégis akarom. Sóvárog bennem az élet, születő és majd elmúló részem érintésre vágyik. S e kívánság megint engedelmeskedik, teszi ezt már időtlen idők óta. Kigondolom és megjelenik.
A ló úgy dönt, elhagyja a filmet, kiugrik belőle és utat nyit felém. Ugyanígy érez az égben a tánc. Embertestbe bújik, kitör a filmből, feledi a vásznat, s nyílként hasít belém. Döfi át a közepemet, ér ott el, ahol már nem is vagyok, ahol olvad az én, ahol örök a nász.

További képek a www.somogyireka.hu honlapon tekinthetők meg.

×

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

×